(Grafológiai sorozatunk folytatása. A korábbi részek elolvashatok a Vétó hétfői dátumai alatt.)

Sokszor gondot, késöbb bonyodalmat jelent, hogy nem tudjuk, mi zajlik le gyermekünkben.

   Hiába ismerjük csemetéinket, ha nem szánunk időt rá, hogy meghallgassuk őket, s ők megosszák velünk saját világukat.
   Így aztán gyakran elmegyünk olyan események mellett észrevétlenül, melyek akkor és ott cselekvést kívánnak a szülőtől. Sok vita gyermek-szülő között az utóbi részéről az előbbinek támasztott szigorú elvárások és feltételek eredménye.
   A szülő azt hiszi, jól ismeri gyermekét, ez általában így is van, ám az ördög a részletekben van. Kedves szülők és pedagógusok! Érdemes elővenni és megnézni az elmúlt egy-két év gyermekkézírás termését, ugyanis meglepő, de rengeteg információ nyerhető eme alkotásokból. Emlékképként fogják felidézni, amikor az adott írást együtt elolvassák, hogy akkor milyen lelki állapotban volt az író iskolás, s a családban, iskolában milyen légkör vette körül őt.
   Szinte felidéződik a múltnak egy jelenete, miként bontakozott ki egy dolgozatra felkészülés vagy egy napló, s milyen lelkülettel és körülmények közt írta azt a gyermek. Már első pillantásra is szembetűnő, amikor nem egy, a szabályoknak megfelelő, formailag megtartott, kiegyensúlyozott írás, vagy épp ennek ellenkezőjét, túlságosan merev és szabálykövető írást látunk. A „viharos óceánon hullámzó” papírra vetett betűk, akár csak a tomboló tengeren partra vetődött hal egy feldúlt, esetleg feszült, megbántott vagy megszidott, munkájában gátolt vagy épp túlfeszített, túlhajtott gyermekben tomboló vihart jelent.
   A lendületes, egyenletes ritmusú, több szempontból is kifejező grafikum örömről, vidámságról és arról mesél, hogy a gyremek örömét leli az írásban, tehát kiegyensúlyozott, hiszen az írás olyan alkotótevékenység, mely megállítja az időt, s mindig a pillanatnyi és egy szűkebb időszak lelki állapotát tükrözi, tehát az így író személy élvezi, amikor alkot.
   (Folytatása következik)