Aki szeret borzongani, olvasás, mozizás közben félni, izgulni, annak az írói fantázia teremtette szörny éppen megfelel ehhez.

   Drakula igaz tröténetének negyedik részéhez érkeztünk. A regény megváltoztatja Drakula családi örökségét, és birtokát feljebb tolja a havaselvei határról Erdélybe.    Bármilyen hihetetlen de Stoker sose járt Kelet-Európában, bár olvasta az Erdőntúl-t, Emily Gerard beszámolóját Erdélyről, továbbá William Wilkonson 1820-ban megjelent leírását a havasalföldi és moldvai Fejedelemségről. A regény egyik leghatásosabb teljesítménye, a földrajzi tévedések ellenére a Kárpátok máig eleven leírása.
   A gróf valahányszor őseiről, családjáról beszél többes számot használ akár az uralkodók. „Midőn a mohácsi csata után leráztuk a magyar igát mi, Drakula vérei voltunk vezetőik, mert szellemük a rabságot nem tűrheté. Ah, ifjú uram a székelyek – és a Drakulák kik szívük vére, eszük és kardjuk valának – oly hőstettekkel dicsekedhetnek, amelyekre holmi Habsburg és Romanov nyúltelepek sosem lesznek képesek. De a háborúnak vége. A vér túl drága lett e szégyenletes békeidőkben, és a nagy nemzetségek dicsősége mesévé lőn.”
   Így gyűrűzik tovább a gróf által az ifjú fogolynak mesélt történet az ősök tetteiről. Stoker ezen a ponton némileg összecseréli a történelmi eseményeket, illetve azok szereplőit, mégis ezen ködös elbeszélés valós eseményeket illetve történelmi személyiségeket világít meg.
   Ismert tény, hogy Magyarország 1526 után elvesztette függetlenségét, míg Erdély továbbra is bizonyos szabadságot élvezett, akárcsak Havasalföld és Moldva.

Folytatjuk!