Töröld meg a szád, figyelmeztetjük gyermekeinket étkezés után, de arra nemigen gondolunk honnan is ered a szalvétahasználat.

   Az asztalkendőt az ókorban még nem ismerték, hosszú út vezetett a papírszalvétáig.
   Az ókori görögök a forró fogásokért rajongtak, ugyanakkor a kezükkel ettek, ezért a tüzes tálak nemegyszer gondot okoztak. Az ínyencek úgy edzették ujjaikat a meleghez, hogy naponta egyre forróbb folyadékba mártogatták őket. Így aztán ők előbb kaparinthatták meg a legjobb falatokat a többieknél.
   Miután a fogások többsége mártásos raguféle volt, s az urak tógája hamarosan tükrözte a menüt. Ezért vált étkezési illemszabállyá, hogy a fogások között ruhát kell váltani. A római kori lakomákon a meghívott kapott egy vászonzsákocskát, amellyel megtörölte a száját. Ha valamelyik fogás nagyon ízlett neki, abban haza is vitt belőle.
   A reneszánsz idején már vászonfutókat tettek az asztalra, s a vendégek azok végével hozták rendbe magukat. Később az asztalkendő az urak és hölgyek nyakára került, hogy megóvják a szép, fehér ruhafodrokat. Csakhogy nem is volt olyan egyszerű az asztalkendő két végét összecsomózni a keményített fodrok fölött.
   A papírszalvéta megjelenése már a korszerű technológiának volt köszönhető.