A vizsgaidőszakhoz és a gólyatáborhoz is legalább annyira hozzátartoznak a furcsábbnál furcsább egyetemi hagyományok, mint a bulik vagy a szigorlatok.

   Van, ahol tojásdobálással ünnepelnek az egyetemisták, máshol balekkeresztelőt, meztelen futást vagy „sárga szöcskét” szerveznek.
   A Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központban például minden évben kitör a tojásháború. A szombathelyi campus közvetlen közelében lévő Perint patak szolgál színhelyül az alapvetően békés küzdelemnek, ennek partján állnak fel egymással szemben a háborúzó felek, majd körülbelül 1500 tojást zúznak szét egymáson.
   A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemhez is kapcsolódik néhány hírhedt diákhagyomány, ezek egyike a Villamosmérnöki Kar „sárga szöcskéje”. Az extrém eseményt minden évben a gólyahéten szervezik meg, nem kell hozzá más, mint egy régi típusú 4-6-os villamos, azon pedig jó sok lelkes hallgató. – A lényege, hogy mindenki elkezdi hangosan, ritmusra skandálni: „sárga szöcske”, közben fel-le ugrálnak.
   Miután száznál is több ember egy ütemben ugrál, a villamos is elkezd rugózni, el lehet érni, hogy kiugorjon a sínből, akár öt centi magasra is. Lehet hallani, ahogy csattog a villamos, amikor visszaesik a sínre – mondta Bakalár Dániel, aki gólyaként, majd szervezőként is részt vett az egyébként erősen koordinált eseményen. A „sárga szöcske” egyébként már az Óbudai Egyetemen is szokássá vált.
   A toronyfutás szintén BME-hagyomány. A Schönherz kollégiumban megrendezett verseny két részből áll. Az első egy sima erőnléti próbatétel – ki jut fel hamarabb a húszemeletes épület tetejére – a második rész azonban ennél már jóval nehezebb, az indulóknak ugyanis minden második szinten egy kis pohárka alkoholt kell meginniuk. Fontos kellék a kukászacskó, amit mindenkinek a mellkasára ragasztanak, biztos, ami biztos alapon.
   A selmeci diákhagyományok is a mai napig élnek, többek között a soproni és a miskolci egyetemen, valamint a dunaújvárosi főiskolán. A gólyaévtől a végzős évig – vagyis a balekségtől valétaságig – vezető utat számos tradíció övezi, ezek közül a balekkeresztelő és a valétálás ünnepe a legérdekesebb.
   Az elsőévesek egészen addig pogánynak számítanak, amíg le nem teszik a balekvizsgát. A „keresztelő” egy kijelölt helyen – többnyire kocsmákban – zajlik, a diákok egymás fülét fogva, a „Mi tündöklik ott fenn?” nótát énekelve érkeznek meg. Ezt követően keresztapát és keresztanyát választanak, akik sörrel keresztelik meg a pogány fiatalokat, majd egy fabőrön átugorva fenékbe billentik őket, az arcukról lecsöpögő sört pedig korommal vagy cipőkrémmel bekent törölközővel törlik le.
   Ekkor ismét fenékbebillentés következik, végül a balek sört kap, szívhat a pipából, amellyel véget is ér a beavatási ceremónia, és kezdődhet a buli. Mióta lányok is járnak az intézményekbe, fiúsítással kezdődik a keresztelő, amelynek első lépése, hogy jelképesen megborotválják őket, majd fiúnevet és férfiasságukat bizonyító okiratot kapnak.
   A valétálás – vagyis a végzősök búcsúceremóniájának – része a Szalamander-menet, a résztvevők fáklyákkal és bányászlámpákkal világítják meg az útvonalat, a házak ablakaiban égő gyertyákkal is az egyetemistáktól búcsúznak, majd a szertartás végén a városkapun rugdossák ki őket.