Advent első vasárnapján sokan megszokásból, vagy éppen divatból gyújtják meg a koszorún a gyertyákat, miközben a szokás eredete, jelentősége ködbe vész.

   Az András napjához legközelebb eső vasárnap és a december 25-e közötti négyhetes "szent idő" a karácsonyra történő lelki felkészülés ideje.

   Advent – adventus – latin eredetű szó megérkezést, eljövetelt jelent. A Jézus születésére várakozás a felkészülés, reménykedés időszaka. Valamikor az éjféli harangszó hirdette az advent, valamint az egyházi év kezdetét. Eredete az 5-6. századra nyúlik vissza. Ebben az időben az emberek szigorú böjtöt gyakoroltak. Napfelkelte előtt hajnali miséket tartottak, amelyeket angyali misének, aranyos misének is neveztek. 1611-ben a nagyszombati zsinat advent első vasárnapjától vízkeresztig megtiltotta az esküvőket, zajos mulatságokat. Az adventi koszorú hagyománya ősi időket idéz, kapcsolatban van a téli napforduló szokásaival.
   A négy gyertyával díszített fenyőkoszorú nemcsak hangulatos karácsony előtti dísz, a gyertyák egy-egy fogalomkört testesítenek meg a katolikus szimbolika szerint. A hagyomány szerint a négyből három gyertya lila, ez a szín a bűnbánatot és a lelki előkészületet jelenti, míg a negyedik gyertya rózsaszín, az örömöt és a szeretetet, a boldogságot jelképezi.
   Advent első vasárnapjának fogalomköre a hithez kapcsolódik. Ezen a vasárnapon a gyertyagyújtás közben érdemes végiggondolni hitünket, azt, hogy miben, mikben hiszünk, s hogy hiszünk-e egyáltalán.
   A bronzvasárnap üzenete: a remény. Miben reménykedünk, s mit teszünk meg reményeink, vágyaink valósággá váltásáért? Érdemes gyertyagyújtás után végiggondolni álmainkat, vágyainkat és céljainkat.
   Ezüstvasárnapon teológiai szempontból az öröm kerül a középpontba. Ekkor gyújtjuk meg a rózsaszín gyertyát, amely egy kis szünetet jelent a lila bűnbánatban. Ezen a vasárnapon már előre lehet örülni karácsony eljövetelének. A gyertyagyújtás után érdemes elgondolkodni az isteni erő női oldaláról, az anyaságról, teremtésről, nőiességről.
   Aranyvasárnap jelmondata a szeretet. Ilyenkor már mind a négy gyertyát meggyújtjuk, s elgondolkodhatunk azon, hogyan van jelen az életünkben a szeretet, mint az elmúlt három vasárnap fogalmait egyesítő erő. Tudják-e a szeretteink, hogy mit érzünk irántuk? Képesek vagyunk szeretetet adni és elfogadni is?
   Az év jeles napjai közül a szentek ünnepei körébe tartozó november 30-ai András-nap a télkezdő férfi névnap. Ehhez több népszokás, helyenként még ma is élő hagyomány fűződik.
   A görögországi András apostol és vértanú „égi születésnapja" a 18. század végéig parancsolt ünnep volt vigíliával, azaz böjti nappal. Az ünnep előtti böjti napnak a népi hitvilág mágikus erőt tulajdonított. A vélt varázserőt a fiatalság igyekezett is kihasználni minden vidéken etnikumtól, vallástól függetlenül.
   Az András-esti szerelmi jóslások ma már csak játék, tréfa formájában fordulnak elő. András napkor a lányok kitették cipőjüket az ágy végéhez szemben egymással, és azt kilencszer átlépték, miközben ezt mondták:
   „Én cipőm léplek, Szent András kérlek, Én Istenem, mondd meg nékem, Ki lesz az én férjem.”
   András nap estéjén, éjfélkor a lányok kimentek az udvarra a disznóólhoz, annak oldalát vagy ajtaját megrugdosták, s közben figyelték, hányat röffen a disznó, mert ahányat röffen, annyi év múlva megy férjhez a lány.
   Lányok szokása volt a gombócfőzés. Kilenc fiúnevet papírszeletekre írtak, összehajtogatva, tésztába gyúrva gombóccá formálták. Egyszerre a forrásban lévő vízbe ejtették, s amelyik először jött a felszínre, azt kikapták, megnézték a benne lévő nevet, s úgy hitték, olyan nevű lesz a lány jövendőbelije.
   Nem kevés ügyességet igénylő András-esti szerelmi jóslás volt az ólomöntés. Egy darabka ólmot kanálban tűz fölött megolvasztottak, amikor folyt, kulcs karikáján át hideg vízbe öntötték. Amit a megdermedt ólom ábrázolt, olyan lesz a lány jövendőbelijének a foglalkozása. Ugyanazt a jóslást ugyanannak a személynek ugyanazon az estén nem volt szabad megismételni, majd csak egy év múlva.
   András napkor jellemző figyelmesség volt, hogy ha az utcán találkoztak a neve napját ünneplővel, köszöntötték: „sok neved napját érjél meg erőben, egészségben!" vagy: „sok András-estét érjél!"
   A férfiaknak, így az Andrásnak szóló köszöntőkben, sok volt a tréfás elem, a hangulatkeltő szándék. „Valahányat ugrik életében a szarka, / Valahányat billen annak a farka, / Valahány szarkának farktolla tarka, / Oly sokáig tartsa a szerencse marka! / Szívemből kívánom!". De ilyen volt az „András napja ma vagyon, / Ugrik a bak a fagyon, / Azért ugrik a fagyon, András nekem pénzt adjon!"
Szokás volt még, hogy András napján kezdődtek meg a disznóölések is. Ilyenkor összejöttek a nagy családok, együtt ünnepeltek, örvendeztek.