Minden jó könyv egy-egy tanítója a nemzetnek – mondta nemzetünk nagy íróegyénisége, a 146 évvel ezelőtt, 1863. augusztus 3-án született, Gárdonyi Géza.

   Sokan egyetlen könyvét ismerik, a méltán híres Egri csillagokat, de sokrétűbb író volt Gárdonyi, mint az az egy könyve sugallja.

   Korán bekerült az irodalom körforgásába. Már sárospataki diákként felhívta magára tanárai figyelmét verseivel. Eredeti neve Ziegler. Hazaszeretete, apja 1848-ban betöltött szerepe miatt (Ziegler Sándor saját költségén fegyvergyárat szervezett a szabadságharc honvédjei számára) magyar nevet akart választani. Mivel Agárdpusztán született, és Gárdonyban anyakönyvezték, tiszteletből a Gárdonyi nevet vette föl.
   Az 1880-as években Budapestre ment, írónak és újságírónak készült. Élete tele volt csalódásokkal, egyre inkább távolodott az emberektől. Mindezek ellenére műveiben közvetlen hangnemben szólalt meg.
   Budapesti évei elején rosszul élt, anyagi gondjai voltak, ponyvaregényeket kényszerült írni. Később megírta a magyar paraszti élet paródiáját, a Göre Gábor-könyveket.
   Az egyik legkiemelkedőbb regénye Az én falum címet kapta. A könyv írásai nem novellák, hanem apró rajzok, összefüggő képek, lírai riport a faluról. Véleménye szerint: „a falunak nincs is igazi regénye, a sorok évszázadok óta egyformák, s a vége mindnek egy fakereszt a temetőben”.
   A kilencvenes években már népszerű lett, és az újat akarók a maguk társának érezték. Leghibátlanabb regényei azonban azok, amelyekben a szerelem ábrázolása egyesül a felidézett múlt képeivel: a történelmi regények (Egri csillagok, A láthatatlan ember, Isten rabjai).
   Színművei közül A bor a legjelentősebb. A megújhodott népszínművet látták benne kortársai, ezért sokáig szerepelt a pesti és vidéki színpadokon.
   Gárdonyi Géza valamilyen letisztult, emelkedett eszmeiségű, művészi nyugalmú, kiforrottságú irodalmi népiességet hozhatott volna létre. Az egyszerű közvetlenség nosztalgiája és a bonyolult mélységek megértésének a vágya egyaránt sajátosságai közé tartozik.