Használunk szavakat, kifejezéseket, tartunk ünnepeket miközben legtöbbször nem is gondolunk bele, vajon a mondás, elnevezés honnan eredt, mit jelentett.

   A XXI. század embere már nagyon keveset tud a régi idők népszokásairól, amelyekben a magyar nép lelkivilága, parasztságunk szellemi kultúrája olyan jellemzően mutatkozott meg.

   Legtöbb népszokásunk az ünnepekhez, az esztendő jeles napjaihoz fűződik, ezek a napok hosszú századokon át a paraszti közösség ünnepei voltak. Népszokásaink hasonló nemzeti értéket jelentenek, mint a népzene vagy a népművészetnek más ágai, ezért megőrzésük vagy legalábbis emlékezetben tartásuk a ma emberének kötelessége.
   A novembert Szent András, vagy Nyilas Havaként tartják számon. A hónap neve a latin novem (kilenc) szóból származik, mert a régi római naptárban a kilencedik hónap volt.
   Ez a hónap az ősz utolja, Márton madara, a holló és a varjú is bejön már az erdőről, ellepi a szántóföldeket élelem után kutatva. Novemberben még sokszor lehet szép idő is, Szent Márton nyara még megörvendeztetheti a szegény embereket. A kiforró újbor a nagy lakodalmak idejét is jelzi.
   E hónap jeles napja november 19-e, Erzsébet napja. A névnap eredete az 1207-től 1231-ig élt Árpádházi Szent Erzsébetig a katolikus egyház egyik legtiszteltebb női szentjéig vezet vissza. Gyermekként került Wartburg várába, Lajos menyasszonyaként és ott nevelkedett. Vakbuzgó hit és a szegények sorsának jobbítása volt élete célja. Kegyetlen környezetében férje volt az egyedüli támasza. Kevés hálát, megértést, vagy jóságot tapasztalt életében. Mindenét a szegényekre költve 24 évesen halt meg, majd halálát követő 4. évben szentté avatták.
   Erzsébet napjához időjárásjóslás is kapcsolódik. Általában havazást várnak a gazdák, csak úgy, mint Katalinkor. „Szent Erzsébet napja tél erejét szabja.” Mindenütt azt tartják, ha esik Erzsébetkor, akkor lágy tél lesz, nem kell félni a téli zimankótól, erős hidegtől, fagyoktól. 
   Nem sokkal később, november 25-én tartjuk Katalin napját, Szent Katalin, a szűz és vértanú emlékünnepeként. Alexandriai Szent Katalin a IV. században élt, nemesi származású volt, hitéért mártírhalált halt. A középkorban különösen híres és tisztelt szent volt, neve napja úgynevezett parancsolt ünneppé vált. Legendája szerint hitéért Maximus római császár idején börtönbe vetették, megkínozták, majd lefejezték. Testét azonban angyalok vitték Arábia egyik magas hegyére. Az egyházi művészetben általában kerékkel ábrázolták, ezért a vízimolnárok, kerékgyártók, kádárok védőszentjének tekintik.
   A Katalin-nap a régi időszámításban az első téli nap volt, és mindenképpen határnap, a régi időjóslás szerint: „Ha Katalin kopog, a karácsony locsog”, azaz, ha ezen a napon beáll a fagy, akkor a karácsony esős, sáros, enyhe lesz. Katalin naphoz férjjósló hiedelmek is kötődnek. Katalinágnak (katalingallynak) nevezik azt a gallyat, melyet a lányok vízbe állítottak, s ha karácsonyig kizöldült, közeli házasságra lehetett számítani a lányos háznál.