Ételtárolós mellénye fölé vett elegáns egyenruhájában igazi nagyvilági, sőt befolyásos úrnak tűnik Leonida Papagetto.

   Az említett úriember lakodalmakon és ünnepségeken élelemmel degeszre tömi különleges, sokrekeszes mellényét, miközben előkelő, alkalmi ismerőseivel szeretetligát alapít. Ebből aztán komoly bonyodalmak támadnak.
   Egy csavaros eszű, de megnyerő modorú csaló, csinos feleség, álmodozó, eladósorban lévő leány, egy dúsgazdag, de gyilkossággal terhelt előkelő család, ide-oda szaladgáló hulla, néhány harsány itáliai karakter és máris kész a cselekmény.
   A székesfehérvári Vörösmarty Színház legújabb bemutatója, Giulio Scarnacci és Renzo Tarabusi szerzőpáros sikerdarabja egészen biztosan Fehérváron is hódítani fog. Mindezt nyilvánvalóvá teszi a könnyen érthető történet, a meglehetősen egyszerű jellemeket jókedvűen formáló színészek játéka, a poénos szöveg és a helyzetkomikum.
   A három felvonásos előadást akár a Leonida Papagetto családfőt alakító Kozáry Ferenc jutalomjátékának is gondolhatnánk, hiszen a népszerű művész szinte végig a színen van és ezúttal is hozza a tőle megszokott lendületes játékát. Külön érdeme, hogy a nézőtér bármely pontjáról is figyelje az eseményeket a közönség, őt mindig érteni lehet.
   Feleségét, Valériát alakító Závodszky Noéminak, a szépasszonynak meglehetősen szerény szerepet szántak az alkotók, de jelenléte, játéka, ahogy szinte mindig, ezúttal is üde színfoltja az előadásnak.
   Matilde, Papagetto úr testvére, vagyis megformálója, Müller Júlia a darab másik kulcsfigurája. Él is a lehetőséggel, komédiázása sok nevetést csikar ki a közönségből. Antonio szomszéd – Tüzkő Sándor – és a pénzre ácsingózó, bajkeverő Vietoris – Buch Tibor – is jelentős részt vállal a sikerben.
   Érdekes Keller Jánosnak és Gulyás Balázsnak a három felvonásos előadás második szünetét helyettesítő, meglepő, bár hosszúra nyúlt pantomimje. Ki kell emelni az egyik legszebb beszédű magyar színész, Kelemen István alakítását a rohangáló hulla szerepében. Az egykori fővárosi színművész egyénisége, tehetsége ennél nagyobb kihívásoknak is megfelelne.
   Silló Sándor vérbő vígjátékot rendezett, amihez remek helyszínt biztosít Ondraschek Péter lepusztult műteremlakás díszlete. S, ha hajlandóak vagyunk átlépni azon a dramaturgiai furcsaságon, hogy a harmadik felvonásban Papagetto úr, a csaló, a nép eszes, de egyszerű tagja egy pillanat alatt lesz szemünk láttára Poirot a világhírű detektív és old meg egy rafinált bűnügyet, miközben a megoldáshoz semmiféle magyarázat nem társul, szóval, ha nagyvonalúak vagyunk, akkor remekül szórakozhatunk.
   A Kaviár és lencséért mindenképpen érdemes felöltözni és egy kellemes estére betérni a Vörösmarty Színházba. Aligha hiszem, hogy a darabbal a teátrum ennél többet akart volna elérni.