A Duna nagyon sok magyar (és nem magyar) ember életét határozza meg, hiszen milliók ivóvize függ tőle, nem beszélve a teher- és személyhajózásról, a vízi sportokról. A függőséget jól jellemzi, hogy például a legtöbb velencei-tavi település ivóvize is a Duna vízbázisából származik.

   Az emberi beavatkozások nyomán jelentősen csökkent a Duna hordalékmennyisége, rövidebb és keskenyebb lett, a medre lesüllyedt. A következmények életünk rendkívül fontos területeit érintik, ezért komplex beavatkozásra lenne szükség – írta a 24.hu.

   A Duna szabályozását is a XIX. század folyamán végezték el, elsődleges célja az árvízvédelem és a hajózhatóság biztosítása volt. A folyó átalakítása valójában folyamatos, az elmúlt csaknem száz év alatt új elemként még az energiatermelés lépett a képbe. Az emberi beavatkozás hatásai mostanra erősödtek fel annyira, hogy egyre sürgetőbben követelik a szemléletváltást, az újfajta vízhasználatot és az innovatív mérnöki megoldásokat.
   A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vezetésével kilenc Duna-menti ország kutatói vizsgálták az emberi beavatkozás hatásait a folyóra. A három évig tartó DanubeSediment projekt eredményeként számos, külön-külön régóta ismert probléma közös gyökerét sikerült immár tudományosan is igazolni: a kulcs a Duna hordalék-háztartásában rejlik, amely életünk rendkívül fontos területeit érinti, többek között a talajvizet, energiatermelést, hajózást, természeti környezetet, horgászatot, strandokat, rekreációt. Ha folyószabályozás, mindenkinek azonnal Vásárhelyi Pál és a Tisza jut eszébe, de annak idején a Duna teljes hosszán is átvágták a „feleslegesnek ítélt” kanyarulatokat, illetve gátakkal szűkítették le az árteret. Mindezek hatására a Duna teljes hossza kétszáz év alatt 134 kilométerrel lett rövidebb, és a szélessége is csak az eredeti töredéke. A néhol akár a 10 km-es szélességet is meghaladó „eredeti” ártér ma már sok helyen az egy kilométert sem éri el, ráadásul míg korábban a folyó évi 40-60 millió tonna hordalékot szállított a Fekete-tengerbe, jelenleg már csak 15-20 millió tonnát.
   A Duna jellemzően egy alluviális folyó, vagyis saját hordalékágyában mozog. A gátak megépítésével mesterségesen leszűkített keresztmetszetben az áramló víz sebessége és mozgási energiája megnő, amely a mederágy mélyülését vonja maga után. Baranya Sándor, a BME Építőmérnöki Kar, Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszékének docense elmondta a hírportálnak, hogy a Duna hazai szakaszán évente átlagosan több centit mélyült a meder, az elmúlt 60 évben mintegy két méterrel ásta magát lejjebb a folyó. De például a legkritikusabb szakaszon, Dunaföldvárnál öt méter a veszteség, bár ebben az ipari kotrások is fontos szerepet játszottak. A meder mélyülése azonban nem tart örökké, a folyó egy új egyensúlyi állapotot keres magának.
   A mederrel logikusan a vízszint is süllyed, amelynek önmagában több káros hatása is van. Ha a meder tendenciózusan mélyül, akkor hosszabb távon a talaj szempontjából negatív irányba, a folyó felé billen az egyenleg. Magyarán a talajvízszint tartósan alacsonyabb lesz, kiszárad a környék, ami nemcsak a rendkívül értékes ártéri élővilág, de a tágabb természeti környezet és a mezőgazdaság számára is óriási fenyegetés. Sőt, jelentős területek ivóvízbázisát is veszélyezteti.
   A szakember szerint a további károk csökkentése érdekében elsősorban a hordalék-háztartás szerepének felismerésére, a kapcsolódó problémák pontos megfogalmazására és egy országokon átívelő, a Duna teljes hosszára kidolgozott hordalékgazdálkodási stratégiára van szükség. A vízlépcsők duzzasztott tereit például lehet kotorni, de a korábban mesterségesen leválasztott mellékágak visszacsatolása a folyó életébe is pozitív hatást vált ki a környezetünkre, és megalapozott tervezéssel ezek a beavatkozások nem rontják az egyéb, hajózási vagy éppen energiatermelési célú folyóhasználatot – derül ki 24.hu összeállításából.