Az ember, ha csak nem éppen a mindenkori regnáló hatalom egyik kiváltságos polgára, nem művészeti vezető, vagy nagy hatású médium munkatársa, nemigen szokott meghívást kapni a világ aktuális művészeti irányzatát kétévente bemutató Velencei Biennálé magyar pavilonjának megnyitójára. Idén viszont mindezeknek ellentmondóan részese lehettem ennek az izgalmas eseménynek.

   A Biennalé kiállításainak látványa azonnal fel is veti a kérdést: mi a művészet? Azt hiszem, hogy az 58. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálén tett rövid látogatásom után én is csatlakozom azokhoz, akik úgy vélik, a művészet fogalmát alig, vagy éppen nem is lehet meghatározni. Ahogy az idei kiállításon is látható, a művészetnek igen sokféle megnyilvánulási formája lehet.

   A Velencei Biennálé (La Biennale di Venezia) az olaszországi Velence városában rendezett sokoldalú művészeti fesztivál, a világ egyik legrangosabb kulturális eseménye. Hetven ország alkotói vesznek részt kétévenként a művészeti seregszemlén, amelyet 1895-ben az akkori modern képzőművészet elismertetésének céljával rendeztek meg első alkalommal.
   Magyarország a kezdetektől, 1895-től vesz részt a Velencei Biennálén. Az önálló magyar nemzeti pavilon az olasz és a belga után harmadikként épült meg a világhírű Szent Márk tértől mintegy húszpercnyi sétával elérhető Giardiniben.
   Az 1909-ben átadott szecessziós épületet Maróti Géza építész, szobrász- és iparművész tervezte. A második világháborút követően a leromlott állapotú pavilon átalakítását 1958-ban Benkhard Ágost építész terve alapján végezték el. A pavilon mai formáját az 1990-es években nyerte el, amikor Sümegi György művészettörténész irányításával az épület egy többlépcsős felújításon esett át. 2000 óta a magyar bemutatóterem a régi fényét idéző szecessziós külsővel, de a kor igényeinek megfelelő belső terekkel ad helyet az évente egymást követő kortárs képzőművészeti és építészeti kiállításoknak.
   Idén Magyarországot Waliczky Tamás Képzelt kamerák című kiállítása képviseli, amellyel a művész – egész alkotói pályafutását is végigkísérően – arra keresi a választ, hogy hogyan is lát az ember. Waliczky Tamás újmédia művész 1959-ben született Budapesten, pályafutását rajzfilmek készítésével kezdte, dolgozott festőként, illusztrátorként és fotósként is. A számítógépes grafika az informatika korai szakaszától érdekli, hiszen 1983-ban kezdett dolgozni a modern eszközökkel. Számtalan országba hívták meg alkotóként, oktatóként, többek között több intézménynél dolgozott, volt vendégprofesszor Németországban, Japánban. 2010-től a Hongkongi Egyetem Kreatív Média Iskolájának professzora. Művei nagyon sok nemzetközi díjat nyertek, alkotásai számos közgyűjteményben megtalálhatók, többek között a párizsi Georges Pompidou Központban, vagy a budapesti Ludwig Múzeumban.  
   Természetesen egy ilyen hatalmas, alkalmanként mintegy 350 ezer látogatót vonzó eseményről nehéz összefoglalóan beszélni, hiszen sok más érdekes és izgalmas bemutató mellett például a brazilok táncfilmje, az oroszok Rembrandt idézése, vagy a pusztuló világunkat megjelenítő videoinstallációja, a skandinávok térplasztikái, kiváló független fotóművészek fiatal, csodaszép, de csonkolt lábú japán nőről, szép, fekete bőrű emberekről készült izgalmas fotói és még ezernyi érdekesség szavakkal nem leírhatók, ezeket látni kell.
   A Velencei Biennálé magyar kiállítása november 24-ég látható, ahogy Velence is megér egy látogatást.