Az ókorban még botokkal simították ki a ruhákat, már amennyire tudták. Később erre a célra kifejlesztették a mángorlót. Kőtömbre helyezték a ruhát, a kereket pedig ló hajtotta. Az első vasalók kosárban melegített vasdarabok voltak, ezt később felváltotta faszenes változat, ilyet talán a nagymamáink kamrájában még ma is láthatunk. A magyarországi múzeumok egyik legrégebbi darabja közel 700 éves.

   Az első vasaló egyszerű volt. Egy vaslap, amelyre egy fogantyút rögzítettek, és amelyet a kályhára helyezve melegítettek. Néha bizony a gondos háziasszony keze is megégett, így más módszert kellett keresni. 
   A cél az volt, hogy magában a vasalóban fejlesszenek ki hőt. Így hát jöttek a szenes vasalók, azonban az égéstermék – azaz a szénmonoxid – sok balesetet okozott. A vasalók fejlesztése párhuzamosan haladt az új és újabb energiahordozók megjelenésével. A folyékony üzemanyagok elterjedésével (spiritusz, benzin, kerozin) ezekkel kezdtek kísérletezni. A spiritusz került ki győztesen.
Az elektromosság felfedezése és 19. századvégi elterjedése a vasalókat is utolérte. Kevesen tudják, de az elektromos árammal működtetett vasaló, magyar szabadalom.
   A ruhák simításának 3 dologra van szükség: hőre, forró és nehéz felületre, nedvességre és gőzre. Az elmúlt fél évszázad a tulajdonságok tökéletesítésével telt. A mai vasalóknál elektromos áram hevítette fűtőszálak melegítik a talp belső fémrészét, valamint a vizet 100 fokra, hogy az gőzzé váljon. Nemrégiben egy jelentős szerkezeti újítás következett. A gőz és a talp melegítése külön vezérelhetővé vált.
   A következő lépés a digitális kijelzésű eszköz lehet, amelynek fejlesztései még folynak, de az igazán nagy forradalmi áttörés - a sokak által áhított - önjáró vasaló lesz majd.