A közelmúltban írtunk arról, hogy a fejlett társadalmakban érthetetlen módon fejét felütő oltásellenességet a WHO a világot veszélyeztető tíz veszély közé sorolta. Pedig oltások nélkül még ma is az egymást követő járványok irtanák az emberek tömegeit a Földön.

   Az első oltóanyagot 1796-ban adták be. Az azóta eltelt több mint két évszázadban több tucatnyi oltóanyag nyújtott segítséget emberek millióinak, hogy elkerüljék a kínok között bekövetkező halált. Az oltások történetét a Pfizermed.hu írta meg.

   Az a folyamat, hogy célzottan kontrolláljunk fertőző betegségeket 1796-ban kezdődött, amikor egy angol orvos, Edward Jenner, egy fejősasszony kezén keletkezett tehénhimlő okozta fekély váladékával karcolta meg James Phipps-et, egy 8 éves kisfiú karját. Jennert az a tény inspirálta, hogy a helyi fejősasszonyok soha nem kapnak el semmiféle más himlőt a már állandósult tehénhimlő kivételével.    Elmélete, amely szerint a sokkal nagyobb halálozási arányt produkáló himlő elleni oltáshoz felhasználható az enyhébb tünetekkel járó tehénhimlő elleni vakcina, igazolódott a gyakorlatban is. A kis Phipps soha nem kapta el az abban az időszakban évente 400 ezer emberi életet követelő himlőt és nem fertőződött meg a tehénhimlővel sem. Jenner ötlete fokozatosan elfogadottá vált, így 1980-ra a populációt egykoriban megtizedelő kórt sikerült világszerte felszámolni.
   1877-ig nem volt tudomása az embereknek a baktériumok létezéséről. Ekkor jelent meg Louis Pasteur korszakalkotó könyve (Germ of Theory Disease), amelyben azt állította, hogy a betegségeket az emberi szemmel nem látható mikroorganizmusok terjedése és burjánzása okozza. Pasteur 1881-ben nyilvános bemutatót tartott, amelyen 24 birkát, 1 kecskét, valamint 6 tehenet beoltott a különösen veszélyes anthrax (lépfene) ellen. Hetekkel később a teljes nyájat lépfene fertőzésnek tette ki. Amikor a tömeg pár nappal később ismét összegyűlt, láthatták, hogy a nem beoltott állatok elpusztultak, a beoltottak viszont egészségesek maradtak. A következő öt év során Pasteur a veszettség elleni oltást is elkészítette.
   Hippokratész már időszámításunk előtt 400 évvel leírta a diftéria (torokgyík) nevű betegséget, amely betegség nyákos réteget képezve a torokban gátolta a légzést és a nyelést. Azonban egészen a 19. századig nem fejlesztették ki a megelőzés módját ennek a halálos betegségnek. 1901-ben Emil von Behring, német tudós, egy antitoxin – amely az oltóanyag prekurzora (a kémiában prekurzoron olyan vegyületet értenek, mely egy másik vegyületet előállító reakcióban vesz részt) – feltalálásáért kapta meg az első orvosi Nobel-díjat.
   Az Egyesült Államokban 1952-ben 57 ezer áldozatot követelt a járványos gyermekbénulás, amelynek leghíresebb áldozata Franklin Delano Roosevelt, az Egyesült Államok elnöke volt. Három évvel később Dr. Jonas Salk kifejlesztett egy oltóanyagot a vírus élettelen változatát felhasználva. Ezzel párhuzamosan Dr. Albert Sabin kifejlesztett egy vakcinát, amelyhez a vírus élő, legyengített változatát használta fel. Ezen oltóanyagok kombinációjának használatával a WHO szerint 1994-re a teljes nyugati féltekén megszűnt a gyermekbénulás.
   A Pfizer 1963-ban mutatta be kanyaró elleni vakcináját. Három évvel később a CDC (Amerikai Betegség Ellenőrzési és Megelőzési Központ) kampányt hirdetett a kanyaró végleges leküzdésére. Két éven belül az új esetek száma több mint 90 százalékkal csökkent.
George Washington 1777-ben teljes hadseregét beolttatta himlő ellen, miután nem tudták visszafoglalni a kanadai Quebec városát a britektől, mert járvány tört ki a katonák között.
   Az oltóanyagok meg nem énekelt hőseként is szokták nevezni Dr. Maurice Hillemant, aki 1967-ben a mumpsz, 1968-ban a kanyaró, 1969-ben pedig a rubeola (rózsahimlő) ellen fejlesztett ki vakcinát. A három ellenszert 1971-ben egyetlen oltóanyagba (MMR) dolgozta össze, amely készítmény több millió életet mentett meg szerte a világon. Hilleman élete során összesen 40 különböző vakcinát kísérletezett ki.
   A nyugati világban az első oltás egy külföldön élő brit nő, Lady Mary Montagu erőfeszítéseinek köszönhető. Férje Törökországban teljesített diplomáciai szolgálatot. Lady Montagu 1715-ben elkapta a himlőt, amely maradandó nyomot is hagyott rajta, majd 1721-ben nyilvánosan beoltotta kétéves kislányát a kór immár Angliában, a Törökországban látott példát követve.
   A 10. században Kínában úgy küzdöttek a himlő ellen, hogy a fertőzött emberek lekapart hegesedő fekélyét összegyűjtötték, porral őrölték és azt egészséges emberek orrába helyezték – derül ki az oltások történetéről a Pfizermed.hu összeállításából.