A tej az emlősöknél a születés utáni időszakban az utódok táplálására szolgál.

   A tejivás képessége, vagyis az, hogy a szervezet meg tudja emészteni a tejcukrot, Közép-Európában, a mai Magyarország és Erdély területén fejlődött ki és terjedt el az egész világon.

   Legalábbis azon részein a Földnek, ahol az emberek tejet isznak, mivel sok népcsoport ma sem képes a tej fogyasztására. Ez a friss felismerés ellentétben áll az eddigi feltevésekkel, miszerint a tejivás képessége északi népcsoportokban alakult volna ki. Azok a genetikai változások, amelyek lehetővé tették a korai európaiak számára, hogy tejet igyanak, anélkül, hogy rosszul lennének tőle, tejgazdálkodással foglalkozó elődeinknél alakultak ki, mintegy 7.500 évvel ezelőtt.
   Egy sok országra kiterjedő, közös vizsgálatban számítógépes szimulációs modellt használtak a tejcukor emésztéséhez szükséges laktáz enzimet támogató gének feltérképezésére. A számítógépes modell a beépített genetikai és régészeti adatok alapján, az újonnan kifejlesztett statisztikai megközelítések segítségével egyértelműen bebizonyította, hogy azok a genetikai változások, amelyek az embert alkalmassá tették a tej fogyasztására, hazánk területéről indultak ki 7500 évvel ezelőtt.
   A legtöbb felnőtt a világon nem termel laktáz enzimet, és így nem képesek megemészteni a tejcukrot, a laktózt. Az európaiak és észak-amerikaiak többsége azonban termel laktáz enzimet élete során. Ez nagy túlélési előnyt jelentett a múltban a tej sok előnyös tulajdonsága miatt, úgy mint a többféle vitamin tartalom, a kalcium- és kalóriatartalom, a fehérje-gazdagság, valamint a az ivóvízzel szembeni tisztaság.
   A felnőttek az állatok háziasítása után kezdtek el friss tejet fogyasztani. A tejfogyasztás képessége, a laktáz-perzisztencia akkor alakult ki, amikor a kulturális fejlődés elért a tejgazdálkodás szintjére. Korábban még nem volt ismert, mikor kerültek fel először az európai étlapra a tej és a tejtermékek, illetve milyen tényezők vezettek gyors terjedésükhöz.