Ha szerelmesek vagyunk, szívet rajzolgatunk az unalmas iskola órákon, vagy értekezleteken, szíves üzeneteket küldünk szerelmünknek Valentin-napon és szívet vésünk egy fa kérgébe imádottunk és a magunk nevének kezdőbetűjével.

   Miért jelképezik a piros, rózsaszín vagy éppen pink színben pompázó szívek a szerelmet? Tévedünk, ha azt hisszük, a szívnek bármi köze van az érzelmeinkhez, hacsak nem fizikai mellékhatásként – állítja a Magyar Kardiológusok Társasága. Minderről a Drportal,hu írt

   Gyomrunk összeszorul, lábunk remegni kezd, tenyerünk izzad, butaságokat beszélünk és szívünk tényleg majd kiugrik a helyéből – igen, ez van, amikor meglátjuk a kedvesünket. Azt érezzük, hegyeket mozdíthatunk, bármire képesek vagyunk, kicsattanunk az energiától, valahogy egészen más állapotba kerülünk, ha szerelmesek vagyunk, de mi is történik ilyenkor tulajdonképpen?
   A szerelem, mint olyan, régről tudott, nem a szívben rejtezik, még ha a szívünkre úgy is tekinthetünk, mint a pici agyunkra, amely nem csak a vért pumpálja szét a testünkben, hanem itt születik meg a szerelem, az álom, ami éltet, a vágy, ami boldoggá tesz, bár a kutatók még 1991-ben 40 ezer olyan sejtet fedeztek fel a szívben, amelyek nagyban hasonlítottak az idegsejtekhez. Ezek a szívsejtek képesek voltak emlékeket megőrizni, és az agytól függetlenül működtek. Mégis: bármennyire kiábrándító is, a mellkasunkban lüktető élénkvörös maroknyi szerv bizony nem több biológiai motornál, a szerelem helye a fejben van.
   Prof. dr. Tóth Kálmán, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke szerint a szív valójában csak a szerelem ártatlan szenvedője. A szeretett személy látványa, hangja, illata miatt megemelkedik a szimpatikus tónus, mediátorok szabadulnak fel, a szív valóban szaporábban ver: azt ugyanis, hogy a szív milyen gyorsan ver, és milyen erősen húzódik össze, többek között a szimpatikus és paraszimpatikus idegrendszer szabályozza. Vagyis azt: a szívünk legfeljebb reagál, fizikai tüneteket produkál, de bármennyire kiábrándító is: nem érez.
   De akkor vajon mi is zajlik ilyenkor a testünkben? Nos, a dopamin felelős az agyban a kellemes érzések kiváltásáért. Amikor szerelembe esik valaki, dopamin szabadul fel a szervezetében, energikusnak és felajzottnak érzi magát az ember. A dopamin-rendszer működésbe lép, csak arra a személyre fókuszálunk. Ez okozza a nagyon célirányos viselkedést, amelyet valamennyien jól ismerhetünk. Az az állapot, amikor semmi sem számít, csak az új partner. A dopamin jelen lehet a szerelem korai szakaszában, de hosszútávon is a szervezetben.
   A másik jelentős kémiai anyag az oxytocin , amely nyugtató hatással van a szerelmesekre, és az intimitás kialakításában is nagy szerepe van: az érintés, az ölelés, a csók elindítója. Az oxytocin szintje emelkedik meg az újdonsült anyukáknál, hozzájárulva a tejtermelődéshez és ahhoz, hogy törődjenek gyermekükkel.    Tehát ha csak arra vágyunk, hogy otthon összebújjunk esténként a párunkkal, az oxytocint kell okolnunk.
   Bár a tesztoszteront főként a macsó hormonként emlegetik, ez segít mindkét nemnek tűzbe jönni. A szex felturbózza a tesztoszteron szintet. A férfiaknak persze magasabb a tesztoszteron szintjük, és a nyálban is jelen van. A szerelem még egy lehetséges összetevője a noradrenalin, melyet még mindig tanulmányoznak. Ez a stressz hormon növeli a pulzusszámot, emiatt érezzük magunkat forrónak és idegesnek, amikor a nekünk tetsző személy megjelenik. Ez felelős a „pillangók-érzésért” a gyomorban, de az izzadt tenyérért, a szájszárazságért és azért is, hogy hirtelen nem jutnak eszünkbe a szavak.
   A vizsgálatok során kiderült, hogy a friss romantikus szerelmes a kábítószerfüggők tüneteit is produkálja. A szerelmes ember izgatott, esetenként provokatív, és ha a nagy ő nincs a közelben bánatos is, akárcsak a szenvedélybeteg. Kísérletek bizonyították, hogy a kábítószer élvezőknek kevesebb dopamin receptoruk van, a drog hozzásegíti őket ahhoz, hogy a dopaminszint ideális legyen. A szenvedélyes szerelem és a kábítószer függőség a tudósok szerint hasonló mechanizmusok alapján működik – írta a Drportal.hu.