Számtalan kutató keresi a választ arra, hogy vajon milyen körülmények között csapódott a farkas, majd a belőle kialakult kutya az ember mellé. Elméletek sora született erről és arról is, hogy ez mikor történhetett meg. Most egy újabb elmélet látott nyilvánosságot arról, hogy miért barátságosak az emberrel a kutyák.

   Kutyák és farkasok genetikai jellemzőinek és viselkedési mintáinak vizsgálatával az amerikai kutatók fontos genetikai tényezőt fedeztek fel, amely a kutyák barátságos viselkedését magyarázza, ugyanez a gén játszik szerepet egy ritka rendellenességben, a Williams-szindrómában.

   A betegség által érintett emberek túlságosan nyitott személyiségek, igen barátságos lények, akiknek jellegzetessége a manószerű arc, a széles homlok, a lapos orca, széles ajkak, kicsi fogak. A szindróma szív-és érrendszeri, veseműködési és anyagcserezavarokat okoz. A Williams-szindrómások többségének hiányzik bizonyos genetikai anyaga az egyik 7. kromoszómán, köztük az a gén, amelyik az elasztin nevű fehérjét kódolja.
   A kutyák és a Williams-szindrómások közötti kapcsolat első jeleire 2010-ben figyelt fel Bridgett von Holdt és kutatócsoportja, amikor 226 farkast és 912 kutyát vizsgáltak, kutatva azokat a kutyákra jellemző genetikai jellegzetességeket, amelyek a háziasítás során alakulhattak ki. Egy gént, a WBSCR17 jelűt találták fontosnak a kutyák evolúciójában. A genom e szakasza hasonló a kutyáknál és az embereknél, emberi verziója annak a szekvenciának a közelében található, amely hiányzik a Williams-szindrómások esetében.
   Új tanulmányukban a kutató és kollégái megvizsgálták a WBSCR17 gén térségét, és tesztelték 18 kutya, valamint 10 ember által felnevelt farkas barátságosságát. Várakozásaik alapján a farkasok kevesebb időt töltöttek az emberek közelében, de keményen megdolgoztak azért, hogy megoldjanak egy puzzle-t függetlenül attól, volt-e ember a közelükben. Velük ellentétben a kutyákat jobban érdekelte az ember a puzzle-nél, amellyel csak akkor foglalkoztak, ha magukra hagyták őket. Amikor a kutatók elemezték 16 kutya és nyolc farkas génkészletét, a magatartásbeli különbségek három génvariációhoz kötődtek, a WBSCR17-hez és két másikhoz, amelyek a kutyák esetében azonos a Williams-szindrómások hibás génrégiójával.
   Amikor a kutatók megvizsgáltak ezt a három gént 13 kutyafajtához tartozó 201 kutyában, hasonló genetikai mintázatokat találtak a hagyományosan barátságosnak tartott fajtáknál, valamint az általában tartózkodónak tartott fajtáknál.
   A két másik gén, a GTF2I és a GTF2IRD1 jelűt korábban már összekötötték a szociális magatartással egerek, valamint a Williams-szindrómások esetében. 2009-ben Uta Francke és kollégái a kaliforniai Stanford Egyetemen kimutatták, hogy azok az egerek, amelyeknek hiányzott ez a génszakaszuk, szokatlanul barátságosak voltak.