Nehéz a magyarországi romák sorsáról, történetéről, hagyományairól, szokásairól összegyűjteni az ismereteket.

   Pedig gyakran épp az tájékozottság hiányából fakadó félreértések okozzák azokat a rossz reakciókat, amelyek az emberek közötti viszonyok elmérgesedéséhez vezethetnek.

   Kutatások alapján a roma nyelvjárások rendszertanilag az indoeurópai nyelvcsaládba tartoznak több más mellett a latin, német, orosz, angol, francianyelvvel együtt. E kutatómunkában fontos szerepet játszott Vályi István magyarországi református lelkész, aki Indiában tanult és feltűnt neki a helyiek beszédét hallgatva, hogy nyelvük hasonló az ő községe cigány közösségének nyelvezetéhez. Kiderült, hogy az ősi szanszkrit és a cigány nyelvjárás a közös indiai nyelvre vezethető vissza.
   Az indo-árja népek északról vándoroltak Északnyugat-Indiába, az ott élő népeket délre szorítva vissza. A visszamaradt lakossággal keveredve alakult ki a cigányság. A romák őshazájának helye tehát az indiai szubkontinens északnyugati területe, Pandzsab. Kiszolgálóik voltak az itt élő dzsat harcosoknak, szekereiket, fegyvereiket készítették, részt vettek a csatákban is a harci eszközök javítása céljából.
   Az őshazában az erősen élő kasztrendszerben a hierarchia legalján éltek. Az északról érkező muzulmánok nagy erejű folyamatos támadásait egy idő után nem tudták tartani, így a harcos törzs széthullott. Valószínű, hogy ezután kényszerültek vándorlásra a cigányok.
   Nyugat-India területéről, Pandzsabból, az öt folyó környékéről indultak a romák keletre, délre és Európa felé. A félnomád vándorélet első állomása Perzsia volt. A másfél évszázados ott tartózkodásnak a folyamatos mongol betörések vetettek véget. A továbbvándorlás délnyugati irányt vett, végül Örményországba jutottak el a romák. Itt találkoztak először a kereszténységgel.
   A befogadó örmény nép örömmel állt a romák mellé, missziós feladatot is láttak megkeresztelkedésükben. Körülbelül négyszáz évig élhettek itt a vándorló romák. Örményországból az iszlám vallású szeldzsuk törökök támadása, annak kivédése miatt egy kisebb csoport Kisázsián át déli irányt vett, míg a nagyobb populáció nyugat felé tartott, a Balkán félsziget irányába. A déli irányba tartók eljutottak Egyiptomba, ahol hozzácsapódtak egy Szíriából nyugatra tartó népcsoporthoz, a mórokhoz.
   Az Észak-Afrikai partvidéken való vándorlás vége a gibraltári átkelés volt, majd az ibériai félszigeten, évszázadokon át való békés együttélés mórokkal, spanyolokkal, zsidókkal. Az itt élő romákat hívjuk ma los gitanos-oknak. Kezdeti évszázadokban a spanyolországi cigányok külön kolóniákban, városnegyedekben éltek, mint a zsidók.
Örményországból Görögországba jutott el a nyugati irányba vándorló csoport.  Testvérként fogadta őket az ortodoxia, hiszen keresztény testvérek érkeztek hozzájuk. Úgy tűnik, a cigány elnevezés is itt ragadt rájuk (cigány, tsiganes, zigeuner.) A görögországi Gippe település környékére is agy számban telepednek le romák. Talán innen ered az angolszász nyelvterületén használatos gipsy elnevezés.
   Ismeretes, hogy a Balkán a 12-13. században egyre fenyegetettebbé vált a török hódítások miatt. Mivel a cigányságra nem jellemző a tettleges védekezés, kezdetben a keresztény vallású csoportok kezdtek el kisebb csoportokban, északi irányban szivárogni hazánk felé. A 14-15. században értek Magyarországra az első vándorló romák.
                                                                               /A cikk teljes egészében olvasható a nol.hu-n/