Bár csak az évnek pár hónapját tölti nálunk – vagy itthon? – a gólya úgy tartozik hazánkhoz, mint a Duna, vagy a Velencei-tó. A fészkeiken ülő gólyákat talán még az az ember is megcsodálja, aki amúgy általában nem szereti a madarakat.

    Sajnos kezdhetjük félteni a szép madarakat, mert bár nem csökkent jelentősen, de egyre sérülékenyebb a magyarországi fehérgólya-állomány – közölte az MTI-vel hétfőn a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
   A közlemény szerint a gólyaállomány magyarországi változásait 1941 óta követik a kutatók. Az akkor még 15-16 ezer párt számláló állomány az 1960-as évek végére harmadára csökkent a táplálkozó helyek és hagyományos fészekrakó-helyek, nádtetők, széles kémények fogyatkozása miatt.
   A villanyoszlopokra átköltözött gólyaállomány végül stabilizálódott, az elmúlt öt évtizedben 5 ezer pár körül ingadozott. Megváltozott azonban az elterjedés súlypontja, mivel a Dunántúlon, az Északi-középhegységben, az erdősített és a nagyrészt felszántott sík vidékeken csökken az állomány, az Alföld többi részén nő.
   Az MME által szervezett 7. Nemzetközi Fehérgólya-felmérési Akció eredményei szerint 2014-ben a magyarországi gólyaállomány 4950 fészkelőpárra volt tehető, a kezdeményezésben részt vevő természetvédők 8574 fészket és 2272 üres, fészekanyag nélküli gólyafészek-magasítót jelentettek.
   Az idei adatok szerint a tavalyinál 10 százalékkal kevesebb pár foglalt fészket Magyarországon, és az átlagos fiókaszám is csupán 2,2 körül alakult. Ehhez hasonló ingadozást tapasztaltak már a szakemberek korábban is: a gyengébb eredmény oka a tavaszi vonuláskor észlelt kedvezőtlen időjárás és a kis fiókák megfázását, pusztulását okozó kora nyári esőzés lehet.
   A közlemény szerint az állománycsökkenés hátterében álló okok óvatosságra intenek a jövőt illetően, ugyanis a faj fő táplálkozó helyéül szolgáló gyepek kiterjedése 1941 óta harmadával, félmillió hektárral, a szántóké pedig csaknem egymillió hektárral csökkent.
   További aggodalomra ad okot, hogy a kedvezőtlen éghajlati változások ellenére sem változott lényegesen a vízgazdálkodás. Az évtizedekkel ezelőtt kizárólag belvíz-elvezetési céllal létrehozott csatornarendszerek üzemeltetése általában mellőzi a vízmegőrzési szempontokat, noha a vizes élőhelyek ilyen módon történő lerontása nemcsak a gólyák és más fajok visszaszorulásával, hanem a mezőgazdaságban a belvízkároknál nagyobb termésmennyiség csökkenéssel is járhat.