Anyák ezrei haltak meg a korabeli kórházakban, mert a doktorok kézmosás nélkül, sokszor boncolás után csak úgy, tessék-lássék megtörölve a kórokozóktól hemzsegő kezüket nyúltak a nőkhöz, segédkeztek a szülésnél.

   Semmelweis Ignác Fülöpre, „az anyák megmentőjére” emlékeztek halálának 150. évfordulója alkalmából csütörtökön a budapesti Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár belső udvarában – írta meg a Híradó.hu.

   A megemlékezésen Semmelweis Ignácot az egyetemes és a magyar orvostörténet vitathatatlanul egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb alakjaként jellemezte Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora.
   A 19. századi magyar orvosnak a gyermekágyi láz rejtélyét feltáró, félelmetesen egyszerű, egyben nagyszerű felfedezését méltatva a rektor Szent-Györgyi Albertet idézve megállapította, hogy mint minden nagy tudományos felfedezés esetében, a pályatársak ugyan látták mindazt, amit Semmelweis Ignác, de eszükbe se jutott arra gondolni, amire ő.
   Semmelweis Ignác Fülöp 1818-ban született, egy német ajkú budai családban. Pesten és később Bécsben először jogi, majd orvosi tanulmányokat folytatott. 1847-ben jött rá, hogy a gyermekágyi láz nem külön kór, hanem az orvosi kéz által terjesztett fertőzés következménye, azonban a felfedezést megkésve, csak 1858-ban publikálta. A bécsi egyetemen dolgozó Semmelweis Ignácnak élethosszig tartó lelkiismeret-furdalást okozott felfedezése, amely szerint a gyermekágyi lázban elhunyt anyák tragédiáját a kézmosással, az alapvető higiéniával nem törődő orvosi vizsgálatok idézik elő.
   A Bécsből hazatérő Semmelweis Ignác 1851-ben a Rókus-kórházban bizonyította, néhány gyermekágyat fekvő nő példáján, hogy a tisztaságot, a gondos kézmosást is magába foglaló antiszeptikus kezeléssel a gyermekágyi láz által okozott halálesetek elkerülhetőek. Ahogy sok hasonló esetben a doktorok nagy többsége még sokáig feleslegesnek tartotta a kézmosást, ugyanis Semmelweis Ignác felfedezésének idején még nem született meg teljesen az a bakteriológiai elmélet, amely pontos magyarázatot adott volna a betegségek kialakulásáért felelős kórokozók és fertőző tényezők biológiai mechanizmusára.
   Utolsó éveiben súlyos idegrendszeri tünetek, a kezdődő elmebaj jelei jelentkeztek nála, végül 1865. augusztus 13-án halt meg a durva bánásmód következtében a döblingi elmegyógyintézetben. Életéről számos életrajzi regény, játékfilm, két dráma és két opera is készült.