Házasságjósló és varázsló nap András napja, de ekkor kezdődnek a családi, baráti összefogással zajló disznóvágások is. 

   Régen a téli időszakban jellegzetes egyéni és közösségi munkák zajlottak az önellátó magyar parasztgazdaságban.    A közösségi munkák közé tartoztak a disznótorok is, amelyek november 30-án, „disznóölő Szent András” napján kezdődtek. A néphiedelem szerint újholdkor nem szabad disznót ölni, mert férges lesz a hús, de a kedd, péntek és vasárnap is alkalmatlan, mert akkor pedig megromolhat a hús.
   A disznóvágás hagyománya ma is él. Ezen részt vesznek a rokonok, barátok, szomszédok. A disznóölés mindig hajnalban történik, a segítőket pálinkával kínálják. A legügyesebb, leggyakorlottabb ismerős szúrja le a sertést és bontja fel, akinek nincs ilyen ismerőse az böllért, hentest hív. Általában négy ember, fogó kell az állat lefogására. A vérfogó asszony is ott áll, aki kavarja a kifolyt vért, hogy meg ne alvadjon. A leszúrt disznót megperzselik, a szőrét lekaparják, majd a bontási művelet következik.
   A disznólevágásában, feldolgozásában a női és férfi munkák jól elkülönülnek. A leölés, bontás, a kolbász és a hurka, valamint a disznósajt készítése a férfiak feladata, mert erőt kíván. Az asszonyok feladata a béltisztítás, a főzött töltelék készítése, friss ételek főzése. A nehéz munka mellett fontos az evés-ivás. Elsőként a hagymás, megpirított vérből esznek, ebédre pedig frissen sült pecsenye készül.
   A hagyományos disznótori vacsora általában húslevessel kezdődik, majd töltött káposztával, sült hurkával és kolbásszal folytatódik, végül rétessel, fánkkal zárul.
   A disznótorból senki sem távozhat üres kézzel, mert minden résztvevő kóstolót kap, amelyben lehet hurka, tepertő, abárolt szalonna, esetleg friss hús és sütemény.
   A disznóölés utáni napokban ki kell olvasztani a zsírt, a szalonnát és sonkát pedig előkészítik a füstöléshez. A régi parasztgazdaságban az étkezésre alkalmatlan zsírból szappant főztek.