Hihetetlen, de a szappan története egészen az ókorig nyúlik vissza.

   Babilóniai agyagváza feliratok tanúsítják, hogy i.e. 2800-ban már ismert volt a szappan készítése.
   Az egyiptomi szappanok olajból és hamuzsírból készültek és folyékony állagúak voltak. Tisztálkodáskor a pomádéval nem csak a testüket, de a hajukat is bekenték az emberek.
   A római és görög kultúrában jelentős szerepet játszott a vizelet, amit tisztító hatása miatt dézsákba öntöttek és erjesztettek. Mivel ezeknek a készítményeknek kifejezetten kellemetlen szaguk volt, ezért illatosították, többek között rózsaszirommal. A mai szappan elődje a 2. században vált ismertté. Először az arabok kevertek a lúghoz főzés közben zsírt.
   A magyar asszonyok még a 20. század elején is házilag készített szappannal mostak a patakban, majd a napon szárították fehérre ruhaneműiket. A leggyakrabban szódát és a disznóvágásból megmaradt zsírt főzték össze. A legfinomabbnak a marhafaggyúból készült szappanok számítottak. Magyarországon a szappan, akárcsak a fűszer, úri körökben lett elsőként kedvelt. Még a 18. században is vagyonokat fizettek érte. 
   A szappanfőzés során állati-és növényi zsírokat kevernek össze vízzel és nátronlúggal, ezeket konyhasóval katalizálják, sűrítik. A főzés maga három napig tart, amíg a szappan állaga a megfelelő nem lesz. Az anyalúg, ami leválik, a fölös vizet, sót, glicerint tartalmazza, a többi már igazi szappan. Ezt szárítják, majd apróra darabolják. Létrejönnek a szappanpelyhek. A szappan annál sűrűbb, minél több pehelyből áll.
   A gyártás következő fázisában, ha kell, színadalékot és parfümöt kevernek a fehér masszához. Végül mindezt nyomás alatt összepréselik, és akár a gyurmát, melegen szeletelik és formázzák.
   Van, akinek divatja múlt a klasszikus szappan, a közkedvelt folyékonnyal szemben, de nem árt tudni, hogy a kemény szappan természetes összetevőket tartalmaz, míg folyékony változatába szintetikus anyagok kerülnek.