Úszik itt sneci és embernyi harcsa

Aligha találni olyan horgászt a Velencei-tó mellett, aki elégedett lenne a tó halállományával, pedig a tóban számtalan halfajta él. Igaz, példányszámuk közel sem azonos.

   Ahogy a horgászok mondják, a Velencei-tavon egész évben horgászszezon van, de azért csak az az igazi, amikor már éjszaka, vagy hajnalban sem fázik a halfogó ember. Van, aki ragadózóra megy, más a pontyot kedveli.

   A Velencei-tó halállományának legnagyobb részét a ponty teszi ki. Talán azért is, mert évente ezt pótolják legnagyobb mennyiségben a MOHOSZ szakemberei. Közöttük sok a telepített, tógazdaságban nevelt pikkelyes pontyfajta, de őshonos velencei-tavi nyurgaponty is, amelynek elkülönült állománya él és szaporodik a tóban.
   Nem csak enni, de kifogni is élvezet a horgásznak a süllőt, a tó egyik legértékesebb ragadozóhalát, aminek állománya folyamatosan növekszik, bár az alacsony vízállású időszakok nem mindig kedveznek horgászatának. Most már jó az idő, de ezt a halat télen is sokan megpróbálják kifogni a különleges léki süllőzéssel.
   Amikor még a rengeteg nád volt az úr a Velencei-tóban, a helyzet nagyon kedvezett a csukáknak, amelyek akkortájt a legnagyobb ragadozók voltak. A kotrások következtében csökkent a nádasok és a sekély, növényzettel benőtt parti területek nagysága, és emiatt a csukaállomány is. Napjainkban a nádasok szélén és a nádasokhoz közeli nyílt vizeken lehet számítani kapására.
   Időnként kapitális méretű harcsák is horogra akadnak, de nem könnyű kifogni, mert különösen rejtett életet élnek ezek a halak. Az év legnagyobb részét az úszó nádszigetek az úgynevezett. „szakadtak” alatt töltik, de vadászni kilátogatnak a nyílt vizekre is, és ma már egyre több harcsát fognak a kotrások után visszamaradt mélyebb gödrök környékén is.
   Komoly számú balin van a Velencei-tóban. Ennek a halfajtának is finom a húsa és komoly élmény a kifogása. Éppen ezért meglepő, hogy viszonylag kevesen horgásznak rá, ahogy angolnára is. Jó ideig erősen megosztotta a horgászok vélekedését ez a jó ízű, de érdekes kinézetű, sokakat kígyóra emlékeztető halfajta.
   Az angolnát a múlt század 70-es éveinek elején telepítették a Velencei-tóba gazdasági célból és miután a tóból ritkán eresztik le a vizet, nem tud elvándorolni. Így még mindig tömegesen fordul elő, miközben kimondottan angolnára kevesen horgásznak, általában más ragadozó halak horgászatánál kerül horogra.
   Ugyancsak betelepülő az amur, amelyiket szintén a múlt század 70-es éveinek elején a vízi növényzet visszaszorításának céljából telepítették a tóba, de ez a faj hamarosan az egyik legkedveltebb nagytestű horgászhallá vált. Állománya ma már erősen csökken, amelynek egy-egy nagyobb példányát kifogni nagy horgásztudást igényel és kiváló élményt is jelent.
   Szintén betelepülő az ezüstkárász, amelynek a kilencvenes évek elején a pátkai tározó leürítésével igen sok ivadéka vándorolt a tóba és itt a horgászok kedvelt halává vált.
Vannak, akik a pejoratív szeméthalak néven nevezik, pedig a keszegfélék közül a dévérkeszeg és a bodorka adja a legtömegesebb zsákmányt a velencei-tavi horgászoknak. A tóban előfordul még vörös szárnyú keszeg is és a partok mentén nagyobb rajokban úszva szinte mindig található szélhajtó küsz – ismertebb nevén sneci – is, ami elsősorban, mint a ragadozó halak tápláléka játszik fontos szerepet. Sokkal kisebb egyedszámban, de lehet fogni kárászt és compót is a Velencei-tóból.