A Velencei-tó körül élők többsége legalábbis már hallott róla, de miután különösen veszélyeztetett élővilágról van szó, csak kevesen látták eddig a tó híres úszólápjait.

   Szépséges különlegessége a tónak a vízen lebegő nádszigetek látványa. Az úszóláp növényzetét nagyrészt nád, sás, gyékény alkotja, a növényeknek erős, jól sarjadó és gyökértörzseket növesztő gyökérzete van.
   Ez a gyökérrendszer az évről évre termelődő és elszáradó növényi részeket megköti és behálózza, egy vízen lebegő, korhadó növénytakarót hozva létre. Ilyen módon a vízben lebegő szerves és ásványi eredetű tápanyagokat előbb növényi anyagokká, majd lebegő, korhadó, lassan érő úszóláp-talajjá, lebegő tőzeggé alakítja a gyökérzet, és hosszú időre kivonja a tápanyag-körforgásból. 
   Ezek a kisebb-nagyobb nádszigetek a parti nádastól elszakadva lassan átúszhatnak máshova és később akár fás növényzet is megtelepedhet rajtuk. A tó kör alakú nádasainak egy része úszólápok legyökerezésével keletkezhetett. A velencei-tavi úszólápok zöme a Dinnyési-fertő és a velencei-tavi Madárrezervátum és a Császár-víz torkolata körüli nádasokban található.
   Az úszólápokoknak érdekességük mellett jelentős a víztisztító szerepük és különleges az élőviláguk is. Természetvédelmi szempontból legkiemelkedőbb növénye a fokozottan védett hagymaburok, az apró termetű, zöldes virágú orchidea faj, ami hazánkban a Velencei-tavon él legnagyobb számban. A hagymaburok orchideák létéről a Vétó korábban már beszámolt.
   Ugyancsak a lápvilágra jellemző a tőzegpáfrány és többféle tőzegmoha, rostostövű sás és a villás sás faj léte is. A lápi világ fokozottan védett növénye még a lápi rence is, amely közönséges rokonához hasonló életmódot folytat.
   Ezek a területek a taposásra érzékeny fajok miatt nem látogathatóak. A csónakkal tört utak és a kijárt nádasok mentén a partról terjedő gyomnövények könnyebben elterjednének, ezek pedig kiszorítják az értékes, ritka növényfajokat és átalakítja e különleges élőhelyeket.