Sokáig úgy gondolták, hogy a nők azért élnek még sokáig szaporodóképes koruk után, mert részt vesznek unokáik felnevelésében.

   Német kutatók most matematikai szimulációval vizsgálták az elméletet, és eredményeik nem támasztották alá a nagymama-hipotézist.
   A nagymama-hipotézis először 1966-ban tűnt fel William Hamilton evolúcióbiológus egyik cikkében. Igazán nagy figyelmet azonban az 1980-as, 1990-es években kapott, miután megjelentek Kristen Hawkes, az Utahi Egyetem antropológusának és munkatársainak Afrikában gyűjtött adatai.
   A kutatók azt tapasztalták, hogy a tanzániai hadza vadászó-gyűjtögető törzsben az anyáknak meg kell osztaniuk idejüket a táplálékgyűjtés, illetve a csecsemőik gondozása között. Ha azonban a nagymamák segítenek a gyűjtögetésben, akkor cserébe egészségesebb és jobban táplált unokáik lesznek, akiket fiatalabb korban lehet elválasztani.
   Friederike Kachel, a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet evolúcióbiológusa szerint azonban ezek a vizsgálatok és más kutatások sem támasztják alá kellően a nagymama-hipotézist. Kachel munkatársaival egy matematikai szimulációs tesztet futtatott le, hogy ellenőrizze az elterjedt elmélet elfogadhatóságát.
   A modell egy 1000 emberből (500 férfi, 500 nő) kiinduló populáció cselekedeteit és egymás közti interakcióit szimulálta. Nagyjából 500 generáció után a modell kimutatta, hogy a nagymama segítsége a csecsemőkor idején lerövidítette azt az időszakot, amely lányaik két gyerekszülése közt eltelt. Összehasonlítva azonban olyan szimulációkkal, amelyekben a nagymamák nem segítettek lányaiknak, a segítséggel járó előnyök sosem eredményezték az élettartam meghosszabbodását.
   Kachel tehát tévesnek tartja a nagymama-hipotézist, azonban nem tud semmiféle jobb elmélettel előállni. Modelljét sokan megkérdőjelezik, köztük Hawkes is. Kétségesnek tartja például azokat a feltételezéseket, amelyekkel Kachelék éltek a halálozási és a termékenységi ráták megállapításakor. 
   Egy másik antropológus, Frank Marlowe szerint lehet, hogy a nagymama-hipotézis nem tökéletes, de jelenleg nincs jobb helyette. Kachel viszont azzal érvel, hogy noha a nagymamák fontos szerepet töltenek be számos társadalomban, ez még nem bizonyítja, hogy ők az okai az emberi élettartam meghosszabbodásának.